Az előadás felvállaltan keresi az élet értelmét, viszont nem
akarja, hogy egy zárt rendszeren belül leljen rá a várt aranyra. Ezt nem egy
alkotói-művészi feladatnak tekinti, hanem közös tettnek. Az Arany-légy
térszerkezeti kompozíciója interaktivitásra, az együtt gondolkodásra ad
lehetőséget. Ebből a törekvésből születhetett a vendéglők/kávéházak hangulatát
idéző elrendezés. Egy hétköznapi, hangulatában már ismerős helyszínre érkezünk.
A pincér itt valóban pincér, sőt, az a pincér, akivel a színház „living
room”-jában naponta találkozunk. Az előadás létrehozói olyan teret hoztak
létre, amely lerombolja a hagyományos színházi konvenciókat és azt a
hierarchiai rendszert, amely nem ösztönzi a közönség aktív jelenlétét, a
spontán beszélgetést néző és játszó közt. Kialakulóban látszik tehát egy olyan
hangulat, amelyben már nem zavaró, ha asztalunkhoz érkezik egy színész, vagy
akár egy pincér, s azt kérdi tőlünk, szerintünk mi az élet sója. Mintha arról
beszélnénk, „hány kanál cukorral isszuk a kávét”. Az asztalokon heverő „sózsák”
mindenikére felkerül, ami számunkra a legfontosabb.
Saját értékeinket kipakolva indul útnak egy előadás, amely
különböző művészi eszközökkel folytatja a keresést. A több irányba elhelyezett
emelvényeken bábos mozdulatok alakította történettöredékekkel találkozunk.
Látunk két ember lehelete által irányított, asztalánál ülő férft. Fehér ruhás,
törékeny nőt, akinek mozdulatait férfiak botjai irányítják.
Az etűdök a saját akaratunktól megfosztott cselekvéseinkre
emlékeztetnek, s így fordított irányban nyer értelmet a kezdeti döntésünk – mi
volt pár perccel ezelőtt az életünk sója, gondolatainkat vajon kinek a lehelete
vagy botja irányította?
Az egyéni történeteket párkapcsolatok követik, ezek is,
akárcsak az előzők, szürrealista képekké formálva.
Ezüstpapírcsókokat, magnószalag-öleléseket,
villanykapcsoló-érintéseket láthatunk némajelenetekben, amelyek a mozdulatok
nyelvén beszélnek. A mindennapjainkba beférkőző fogyasztó társadalom szennye
elkerülhetetlenül a testünkre tapad, de továbbra is keressük az élet értelmét,
továbbra is együtt. Ezt azonban megszakítja a váratlanul körülvevő sötétség és
az inga kattogása, amely cselekvésünket megállítja és kiragad az időből, mégis
az idő múlására figyelmeztet bennünket. Egy másik időre, amelynek pillanatait a
miénkbe gyúrja, s eszünkbe juttatja, hogy nem csak a mi problémáink, a saját
keresésünk áll mindenek felett.
Ugyanígy tölti be a termet a legkisebb királyfi
gyertyalángja, amely a zenedobozos vándorszínészekre emlékeztet. Hétköznapi
tárgyaink (boros pohár, bors- és sótartó, spray) animálásával születik újjá a
három királyfi meséje.
A bábszínházas megoldás rámutat arra, hogy saját
dolgainkból, ugyanolyanokból, amelyek a mellettünk levő asztal felett
kiveszítve lebegnek, csodákat vagyunk képesek teremteni. Hiszen, ahogyan a
mesében, nincs szükségünk homokra vagy szénára ahhoz, hogy véghezvigyük saját
küldetéseinket. Foglalkozzunk a mindennapi teendőkkel, s amint besötétedik (és
ránk szól az ingaóra kattogása), jusson eszünkbe meggyújtani egy gyertyát,
töltsük meg fénnyel saját tróntermünket.(deka)
Az Arany-légy című előadás közös keresésre hív bennünket.
Tőlünk függ, hogy meg akarjuk-e találni az élet sóját. Rajtunk áll, hogy
rendelünk-e valamit az itallapról, elgondolkodunk-e a színészek kérdéseink,
vagy első kézből vett válaszokkal próbáljuk megúszni a helyzetet. Ha zenét
akarunk hallgatni, hangszert bármiből készíthetünk, csak társ kell hozzá. Ha
túl nagy a környezetünk, töltsük meg fénnyel. Ha üresség vesz körül, szegekkel
üssük a falba, hogy „bizalom”. Mindeközben pedig, amikor megszakít a folyton
visszatérő kattogás vagy megállít a sötétség, gondolkodjunk el azon, hogy valahol
van egy másik idő, ahonnan jön a hang, van egy másik hely, ahonnan érkezik a
sötétség. Valahol van egy másik lehelet vagy egy másik kéz, amely szintén keres
valamit. (deka)
A gondolat-generátor. Feltesz egy konkrét kérdést, majd
olyan jelentekkel kezd el dolgozni, melyek keresik a gesztus mögöttes
gondolatát, illetve felmutatnak egy lehetséges változatot. Így találkozhatunk a
finoman vonuló nővel, kinek mozdulatai a hátánál levő férfi fejszecsapásaiból
indulnak, a szemgödörbe helyezett mécses könnyezésével, vagy a csilingelő
szögek élességével, ahogy belefúródnak a képkeretbe. Ezek a jelenetek képesek
gyöngédséggel ábrázolni a kegyetlenséget. Ilyen mozgás mögötti impulzusokat mutat
fel az ihletet megjelenítő két alak, akik az író kezét leheletükkel irányítják
vagy a meztelen bőrre ragasztott kapcsoló, amivel felkapcsolják a lámpát és a
vágyakat. A kód. Az időnként megjelenő hangeffekt és a falra vetített inga
lengésével bevezet egy kódrendszert, amire úgy sikerül minket ráhangolnia, hogy
a kód működik az előadás után is. A tapsrend alatt újra megszólal a hang, a
taps lefagy, akár az előadás alatt a színészek játéka. Belehelyez a valóságba
még egy valóságot, aminek mi ott mindnyájan megfelelünk. A köz. Érzem, hogy közük van hozzá, így lehet
nekem is. Őszinte, nem akar az előadás idősebb lenni színészeinél. Nem minden
korosztály szájából tud hitelesen hangzani a mi az élet sója kérdés. Beavatás.
Beavatási gesztusok. Részvétel. Nem kijelent, megkér a részvételre. (réka)
Már az első percekben közös keresést ígér az előadás. Az
élet sója – kérdezik a színészek, hogy „Ön szerint mi?”, és gondosan feljegyzik
mindenkinek a véleményét. És érzi a néző az együttműködést, hogy ő is része a
keresés folyamatának, hogy ő is alkotóként van jelen. De ez csak illuzió.
Gondosan felépített félrevezetés. Mert az előadás nem keres. Mindenkiben
megjelenő kérdésekre ad kész választ. Úgy hagy maga után a nézőben kérdéseket,
hogy azokra már válaszolt. Nem az ismeretlenbe halad, hogy egy nyitott
befejezéssel hagyja magára a nézőt. Egy lezárt, már bejárt úton kísér végig
mindenkit – felépít egy olyan világot, melyet látszólag az ismeretlen, a
végtelen kételyei, veszélyei itatnak át, de ekközben, mégis a tenyerében
tartja, védi és vezeti a résztvevőket. Úgy épült az előadás keretek közé, hogy
azokat senki sem érzi. A résztvevők sértetlenül lépnek ki ebből a világból,
azzal az érzéssel, hogy ők segítették az előadást rátalálni a válaszra –
miközben erről szó sincs, hiszen ezt az érzést az előre eltervezett gondviselés
ébreszti.
A lélek fejlődését mutatja be, az útját a tökéletesedésig.
Kilépve a mindenségből, keresztül a vívódásokon, a harcokon – a csiszolódáson.
Az elhangzott szövegek mélyek, hangzatosak, de az a szép bennük, hogy a látszat
ellenére nem adnak semmit az előadáshoz. Látjuk a lelket testben, testtől távol
és mások tükrében is. Megtörténik az arannyá válás: mikor három nő bizalommal
felkavarja a csésze rejtett tartalmát. Végül, a Vörös Király hagyatékáról szóló
mese után, a színészek felolvassák a nézők Sóját, amik ugyanúgy végigjárták az
utat a lélekkel, az anyaggal és az arannyal együtt. (zsomb)
Motto:„Şi-n noaptea aceea lungă
furişându-se, animalele ieşit-au
prin vizuinile ochilor mei orbi;
şi s-au dus într-altă partea-a pădurii,
lăsând în urmă-le măştile.’’ (Atwood, Margaret – Totemurile)
Sunt invitată să caut, să descopăr singură ce e esențial
ființei și, odată găsită, bucuria „aurului” se vrea împărtășită. Așadar, cum e
să completezi ce lipsește din povestea eului printr-un spectacol ?
Răspunsul îmi este dăruit de un
sunet...un sunet ca o bataie de inimă, abia perceptibilă dar, fără de care omul nu e viu. Neașteptat, ”viața” se
naște din câteva cuie transformate în
clopoței de vânt.Și când incepi să respiri cu vântul, vezi ”aur” un întreg spectacol.
Am primit cadouri! Am primit un „fir din aur” care m-a scos
din labirint, un spectacol-Ariadna plin de emoții contradictorii:
insultă-respect, ”bi(zzzzzz)alom”- frică, regretul unei amintiri- celebrarea
unei amintirii.
La nivelul construcției, spectacolul rezonează cu absurdul relațiilor dintre
oameni, cu așteptările absurde pe care le avem unii de la ceilalți, cu măștile
din ”argint” cu care am invățat să supraviețuim, dar și cu poveștile care răman
după ce noi plecam în cenușă, adică ESENȚA. (elisa)
A tér és a térhasználat, a félhomály, a csendek és a hangok olyan légkört teremtenek, ahol annak ellenére, hogy rengeteg potenciális zavaró tényező lappang (nézők, székek, asztalok, pincér, üvegek-poharak…), mégsem zavar be semmi. Nem tűnnek el benne az apró mozzanatok, épp ellenkezőleg, kiemelődnek. “Közel hoz” arcokat, kezeket, szemeket. A tér bevon, mégis békén hagy. Nem zavaró a közelség, nem érzem azt sem, hogy útba(n) lennék. Mégis ott vagyok.Vagyunk. (kata)
A saját kezdeti bezártságom. Ha engedem, a többi működni
kezd magától. (réka)
Több olyan pillanat van, amikor a színészek nem figyelnek a
testükre. Jelenet közepén egy ellazított arcizom, vagy csoszogó láb – sokszor
megszűnik ettől a feszültség. (zsomb)
Înțeleg magia heblu-lui, dar el uneori creează
confuzie,fiind folosit atât pentru a marca timpul (când e însoțit de proiecția
pendulei) tensiunea dramatică sau monologul-poveste din final, momente în care ”intunericul”
devine redundant.
Confuză este și folosirea ambelor moduri de ”luat comanda” ale ospătarilor,
unul ia ”esența vieții” și celălalt aduce bere și răcoritoare.Îîn lumea de
astăzi, e un schimb echitabil?
În situația scriitorului influențată de muzele creației,
ritmul ar fi mai bun dacă apărea un
conflict între muze, sau...dacă o muză strănuta! (elisa)
Az élet sója. Az előadás többi részéhez képest túl konkrét, túl szájbarágós, talán kicsit giccses is. Az egyetlen olyan szál, ami meg van magyarázva, és így nincs igazi varázsa, ahogy a többi jelenetnek. Talán csak kinek-kinek magában, a végén, mikor szembesül azzal, hogy mit is válaszolt a hirtelen jött kérdésre. Kicsit jobban a levegőbe kellett volna hagyni. (kata)
Honnan az a nézői naivság, hogy meg tudjuk fejteni a szépen ívelő mozdulatok mögötti titkot, az impulzust, amiből indul a gesztus, a tánc táplálékát? Miből gondoljuk, hogy az, amit mi könnyedén szépnek nevezünk, nem épp ellenkezőjéből építi fel magát? Hogyan működik ez az építkezési rendszer? Mitől hisszük azt, hogy egy puha ívelés mögött szelíd gondolatok vannak, és nem éppen egy fejsze hasítása? (réka)
Nem akarok kérdezni. Megtalálom a választ az előadásban. (zsomb)
Nu e o estetica realistă, dar în momentul organizării compoziției, a existat o ordine logică a situațiilor prezentate?În aceeași ordine de idei, modulele decorului urmează ideea unui spațiu comun cu publicul sau...lumina care individualiză fiecare scenă interiorizează voit și spațiul?Publicul e afară sau în poveste?(elisa)
Nu e o estetica realistă, dar în momentul organizării compoziției, a existat o ordine logică a situațiilor prezentate?În aceeași ordine de idei, modulele decorului urmează ideea unui spațiu comun cu publicul sau...lumina care individualiză fiecare scenă interiorizează voit și spațiul?Publicul e afară sau în poveste?(elisa)
Vezet az előadás, vagy csak utat mutat? Van egy konkrét út, amin végigmehetek velük/vele vagy nekem kell kivájnom a sajátomat? Válasz van vagy válaszok vannak? Vagy csak kérdések? A kérdések az előadásban vannak, vagy bennem? Vagy most akkor ezt túlbonyolítom? (kata)
Előadásinfók
Előadásinfók
Néző az Arany-légy előadáson:
Ezekből most akkor tényleg lehet rendelni, vagy csak hülyéskedtek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése